Egy nap anyukám egy könyvvel állított haza, mondván: „Ezt olvassátok el ha van kedvetek, szeretettel ajánlom!” Emlékszem, éppen kint napoztam a kertben, örültem hogy vége a vizsgáimnak, és pihentem. Egyből meg is néztem a könyvet. Az írója Ritter Ida; teljesen megdöbbentem nem is tudtam hogy írt egy könyvet. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, már csak a borító láttán is szimpatikus volt a kötet.

Emlékszem Nándi bácsira még a gimnáziumból, amikor néha ő tartott istentiszteletet a Kecskeméti Református templomban. Mindig is tetszettek a prédikációi, mert gyerekfejjel is érthetők voltak, és mindig egy tanulságos mese, történet hangzott el az istentiszteleteken, amelyek közül valamelyikre még ma is emlékszem.
Szóval már a szerző láttán gondoltam, hogy ez egy jó könyv lesz. Őszintén, a címmel annyira nem is foglalkoztam, bár anya említett valamit hogy a bonyolultabb szerelmi kapcsolatukról, az eddigi életútjukról íródott a könyv.

Szóval így kezdtem bele az olvasásba: kíváncsian, “cím nélkül”. Sejtelmem sem volt akkor még, hogy mekkora hatással lesz rám ez a könyv. Az első pár oldal után ugyanis azonnal hozzám ragadt, alig bírtam letenni. Eleinte furcsa volt olyan emberekről olvasni, akiket a való életben is valamennyire azért ismertem, de később ettől teljesen el tudtam vonatkoztatni, máson volt a hangsúly.

Éppen elmúlt párkapcsolatomat dolgoztam fel ezekben a hetekben. Az egyik ok, amiért megfogott a könyv, pont ez volt, mert eleinte úgy éreztem, jó döntés volt a kapcsolat megbontása. Fantasztikus ahogyan a könyvben olvashatjuk az érzést, miszerint „ő a másik felem”. A könyv végére azonban újra elbizonytalanodtam, ami pedig a másik oknak köszönhető, amiért a mű teljesen magával ragadott. Ez pedig nem más, mint az az Istennel való kapcsolat, amit végig láthatunk, az a tiszta, szeretetteljes hit, amit elénk állít a történet. Egyszerűen elképesztő érzés volt olvasni, mennyire más mindent az Úr Istenre bízni, az ő útját járni, és minden nap hálát adni mindezekért.

Azt éreztem, én is ezt akarom! Én is ugyanígy minden nap hálát akarok adni Istennek, vele szoros kapcsolatba kerülni és ezt a saját családomba is tovább vinni.

Vallásos családban születtem, és ezért a mai napig hálás vagyok, de tudom, hogy amit eddig az Istennel való kapcsolatom ápolásáért tettem, az édes kevés, ennél sokkal szorosabb is lehet ez a kötődés. Úgy hiszem, ezt a könyvet a Jóisten küldte nekem, hogy elkezdjem végre az ő útját járni, de most már komolyan, küzdve azért, az ő akarata szerint és teljes hitben vele együtt. Szeretném ugyanúgy megosztani az életemet Istennel, mint ahogyan az a szeretetteljes család teszi nap mint nap, akiket a könyvben megismerhettem.

Már az első pár fejezet elolvasásánál elfogott egy érzés. Ezt mindenképpen meg kell mutatnom kedves barátnőmnek, Rékának. Egyszerűen éreztem, hogy addig nem nyugszom, amíg nem szerzek neki is egy példányt és át nem adom a két kezébe! Így történt, hogy anyával ellátogattunk Ritter család gyönyörű otthonába. Valamiért nagyon izgatott ez a találkozás, na meg az hogy megszerezhetem a könyvet Rékának. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk el abban a szeretettel és hittel teli házban, ami a könyvben is megjelenik. Olyan kedvesek voltak a szereplők élőben pont, mint ahogyan a könyv olvasása alatt éreztem, és ahogyan emlékeztem is azért valamennyire a múltból rájuk.

Azóta csak bővül az a névsor, akiknek meg szeretném mutatni még a történetet! Véleményem szerint akár kötelezővé is tehetnék, ám a „kötelező” szó hallatán lehet, hogy elveszítené azt az erejét: azt, ahogy megtalál és megszólít, mint ahogyan ezt velem is tette.

Fiataloknak, felnőtteknek, én mindenkinek csak ajánlani szeretném teljes szívemből! Nekem egy életre meghatározó! Köszönöm hogy elolvashattam és hogy rám talált!