Madaras Szilvia, 19 éves, Kibéd

  • 2020.08.16.

Egy napsütéses július végi nap, amely éppen olyan átlagosnak indult, mint bármelyik másik (végre) vakációs napom, egy nem várt, mégis kellemes meglepetést tartogatott a számomra.
A már szokásossá vált internetezgetésem közepette azon találtam magam, hogy akárhányszor továbbhaladok a hírfolyamomban, mindig ugyanott kötök ki; egy virágkoszorút ábrázoló könyvborító fényképénél, amelynek középpontjában az áll(t): "NAGYOBB Ő". Egyből rá is kattintottam, majd kíváncsian nézegettem. Eleinte a borítóján akadt meg a pillantásom, hogy milyen kifinomult, ízléses és egyszerűen szép. Aztán lennébb merészkedve, valahogy nem lepődtem meg a "katolikus papból lett református lelkipásztor feleségének vallomása" alcímen sem, és a boldogság útmutatójául szolgáló Értékmozaik is csak növelte a kíváncsiságomat. Az ajánlót olvasva a "hitmélyítő könyv" címszónál ragadtam aztán teljesen le. Vajon mégis milyen lehet? - merült fel a kérdés bennem, mivel általában a hitmélyítő olvasmányokban csalódnom kell. Lehet én várok el túlságosan sokat és a maximalizmusom szól belőlem.

Végül nem azonnal, de néhány napon belül megrendeltem ezt a könyvet. Isten annyira együttműködő volt, hogy másnap már Iringóék által a kezemben tarthattam. Talán már ekkor éreztem, hogy nem volt véletlen az, hogy én rábukkantam. SDG!
Azon nyomban bele is kezdtem az olvasásába. Már az első oldalakon beigazolódni látszott a gyanúm, hogy most végre tényleg egy igazi hitmélyítő könyvet tarthatok a kezemben. Igazi mestermű, mert érződik rajta, hogy tényleg a Mester irányította. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de én bizony el is határoztam, hogy mindig keveset olvasok belőle, hogy annál tovább élvezhessem a társaságát, aztán pedig Isten is közbeszólt, és végül tényleg, hogy így lett, viszonylag hosszú ideig volt társam a "megvilágosodásban". Merthogy ez az időszak valóban azt adta nekem; a megvilágosodást. Nagyon sok minden letisztázódott bennem és ezért végtelenül hálás vagyok. Egy csoda ez a könyv, ahogy egy csoda az abban leírt történet is. Bizonyíték arra, hogy Isten jelen van az életünkben, ha mi is akarjuk. (Vagyis, ha nem akarjuk akkor is, csak akkor mások a gyümölcsök.)

Zárkózott személyiségűként el tudom képzelni, hogy mennyire nehéz lehetett mindezt így, ennyire őszintén és aprólékosan megírni, és közre adni. De nem volt véletlen. Ez biztos. Én csak egy vagyok a sok közül, de tudom, hogy nem az egyetlen, akit megérintett. Olyan volt kicsit, mintha a bibliai hősök között lettem volna..és tulajdonképp ott is vagyunk mindnyájan, az "Újszövetség hőseiként."

Azt mondják, hogy a két legfontosabb választás az ember életében a társ- és a pályaválasztás. Istennek bámulatos tervei vannak velünk. A társválasztásnál, ami bár még misztérium a számomra, megerősödött bennem az, amit mindig is hittem, hogy Isten igenis mindenkinek rendel társat, és amikor ideálisnak látja összefűzi az életeiket. Minden csak hit és Isten tökéletes időzítésének a kérdése. Bíznunk kell az Úrban, mert ő a legfantasztikusabb GPS az egész földkerekségen...és még azon is túl! Na és az "áldott szemüveg" pedig a legjobb útitárs, ami a birtokunkban lehet.

Úgy vélem, hogy korosztálytól függetlenül mindenki megtalálja ebben a könyvben azt, amit keres, vagy amit éppen nem tudja, hogy keres, de ráadásként megkap.
Hálásan köszönöm, hogy a könyv által rendezett utazásban én is részt vehettem. A nyaram egyik legnagyobb, legszuperebb ajándéka, élménye, a legek-legje volt. Leírhatatlan amit érzek.
Áldás, békesség! Vagy ahogy mi mondjuk itt, Erdélyben: Békesség Istentől!