Könyv

Ritter Ida: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor feleségének vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez című kötetéről röviden:

 

Dr. Thoma László református lelkipásztor ajánlásából: "Ida könyve Magával ragadó • Megtisztelő • Meghökkentő • Evangéliumi • Reményteljes • Gyakorlatias • Közösségformáló."

A szerző így vall: "Mint mindennek, történetünknek is legalább kétféle olvasata lehet: „Milyen becsületesek, vállalják tettüket, egyenesen akarnak járni az Úr útján, és még bizonyságot is tesznek Isten csodás munkájáról. Vagy: milyen erkölcstelenség ez az egész, és még beszélnek is róla, nemhogy csöndben maradnának!” A hívő ember nem öncélúan sztorizgat, hanem élete minden eseményében Istent keresi, és bizonyságot tesz. Ki lenne oly ostoba, hogy csak úgy feltár életéből ily mélységeket – belekalkulálva, hogy sokan megszólhatják –, hacsak nem azért, hogy Isten nagysága domborodjék ki, valamint az, hogy Ő az egyeneset megáldja, tévedéseinket – bűnvallás után – megbocsátja? Micsoda gazdagság: az ige szerint egyenesbe hozni az életünket, és micsoda gazdagság bajokban, örömökben is az Úrral maradni! 

Soraim bátorítás, remény lehet mindazoknak, akik azt gondolják, hogy a nehézségekből, a kilátástalanságból nincs kiút. Örömökben gazdag és egyben szenvedésekkel teli életutunkon keresztül szeretném elmondani, hogy NAGYOBB Ő

Bizonyságom az, hogy Isten nagyobb mindennél. Ő nagyobb a múltunknál, a fájdalmainknál, a betegségeinknél, a csalódásainknál, a hiányainknál, a függőségünknél. Ő nagyobb a sebeinknél, a meg nem értettségünknél, a magányunknál, a kilátástalanságunknál, a szégyenünknél. Ő nagyobb a szorongásainknál, a kétségeinknél, a félelmeinknél, az önsajnálatunknál. Ő nagyobb a világnál, Ő nagyobb a halálnál, mert legyőzte azt. Ő mindennél nagyobb! 

És mit jelent az Értékmozaik? Az Értékmozaik egy szemléletmód, amely hozzásegít ahhoz, hogy teljes életet élhessünk: ne sebeinkre, hanem kincseinkre nézzünk! Ez a látásmód segít a rosszból a legjobbat kihozni, a nehézben meglátni a lehetőséget. Nekünk kell döntenünk: lehet a múlt sebeire, szemeteire nézve a mi saját, egyoldalú igazunkban, állandó békétlenségben, belső stresszben élni, s ebből összerakni a folytonosan elégedetlenkedő, sértődött, lázadó életet, egy hatalmas szemétdombot, vagy, amiről a könyvem szól: lehet hálával tekinteni az értékes darabokra, s ezekből a mozaikokból egy töredezett bár, de formás, értékes edénnyé lenni: ÉRTÉKMOZAIKká. Ha életünk mozaikjainak edényét mi magunk szorítjuk, akkor saját árnyékunk besötétíti a azt, azonban mennyei megvilágításból sokszínű, különleges részekből összeálló csodás ”mégis-egészet” kaphatunk."

2:1-ben! A Nagyobb Ő és az Értékmozaik című könyvek egy kötetben látnak napvilágot.

Az élet és a járvány kicsit felülírta valamennyiünk számítását, így a tervezett április végi ünnepélyes könyvbemutató tolódik.

A kötet 2020. június 12-én jelent meg. Ekkor, az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően egy szűk körben, szerény létszámú bemutatót tartottunk csupán, a későbbiekben pedig az eredeti tervek szerint kérésre, meghívásra elmegyünk más városoa, gyülekezetekbe könyvbemutatóra, író-olvasó találkozóra. Elérhetőség. Addig is a tervek szerint rövid videókkal adunk betekintést a könyv világába. Ritter Ida * Értékmozaik 

 

Nőszövetségi vezetőképző 2. - Mátraháza

  • 2022.10.26.

Mátraházára, a Nőszövetségi vezetőképzőre kaptam felkérést előadásra és tréningre.
A tavasszal megkezdett témát folytattuk - Fókuszban a hatékony kommunikáció - helyzetgyakorlatokkal bővítve, játékokkal színesítve.

Hol a lelkünkben utaztunk, elmerülve mélyen, hol pedig felhőtlenül kacagtunk!
Csodás hölgyekkel találkozhattam ismét, jó volt együtt lenni.

SDG és köszönet a szervezés minden részletéért a benne részt vállalóknak!

Fotó: Máténé Judit

Boldogélet előadás - Martfű

  • 2022.10.04.

Szívügyem a női misszió. Ha jól van a feleség, akkor a férj is. Ha a férj jól van, akkor a gyerekek is. Ha mindenki jól van, akkor boldog a család. Ha jól van a család és más sok család is, akkor jól van a társadalom.

Hiszem, hogy mindenkinek a maga részét kell megtenni azért, hogy mind jobban lehessünk, alakuljunk, formálódjunk. A vágy nem elég. Vágy az, amit szeretnék, de nincs ráhatásom. Cél pedig az, amit szeretnék, és van is ráhatásom.

MÉGIS-egésszé lenni, Értékmozaik – Székesfehérvár

  • 2022.10.01.

 Nem tudom olyan gyorsan feltölteni a képeket , a felvételeket - amelyeket, tudom sokan vártok -, mint amilyen gyorsan zajlanak az események. (A ménteleki konferencia anyagára gondolok. Kész van már, csak fel kell tölteni.)

E hétvégén szombaton (okt. 1.) Székesfehérváron jártunk a Budai úti református gyülekezetben; a Mezőföldi nőszövetségi csendesnap alkalmára kaptam felkérést.

ÁLDÁSSPIRÁL - Debrecen, Csapókert

  • 2022.09.11.

ÁLDÁSSPIRÁL vagy "beszorult áldások"

Tavasszal, amikor egy megívót kaptunk egy csendeshétre, hezitáltunk: menjünk-e az eseményre. Volt kedvünk, éreztünk hozzá indíttatást, de nem tettünk az ügy érdekében ott, akkor azonnal, csak teltek a napok, így elmaradt a jelentkezés. Míg nem - mit sem tudva korábbi odaszánásunkról - egy az Úr dolgaiért nagy lelkesedéssel élő lelkipásztor testvérünk hívott telefonon bennünket, jelezve, hogy hiányol bennünket: nem vagyunk még a résztvevők listáján.

Sófár nyitott alkalom - Kiskunfélegyháza

  • 2022.08.05.

Mi ai az a Sófár? A Sófár egy református dicsőítő iskolába, egy hét napos tábor. A táborban a résztvevők egy olyan zenei és lelki képzésben vesznek részt, ahol a dicsőítés áll a központban. Isten dicsőítése számos módon megvalósulhat az életünkben, a hangszeres játéktól az éneklésen át az akvarellfestésig. A Dicsőítő Iskola egy olyan közösség, ahol ez a sokszínűség megjelenik és mégis egy erős egységet alkot! A közös alkalmakon megismerhetjük a többieket, gazdagodhatunk egymás szolgálatai által.

Nőszövetség - vezetőképző konferencia: Fókuszban a hatékony kommunikáció

  • 2022.04.28.

Mátraházán jártunk. Csodás a tavaszi Mátra is. A levegő, az illat... a minden.

A Nőszövetségi vezetőképző konferencia előadásaira kaptam felkérést. Még mielőtt meggondolhattam volna, hogy elvállalom-e, igei vezetést kaptam - a kérdés gyorsan megoldódott.

Újratervezéssel létrejöhetett a találkozás.
Hálás vagyok az alkalmakért, nagyszerű csapatban lehettünk, nyitott és hálás szívű, lelkes testvérekkel találkozhattunk. SDG!

Értékmozaik - női csendesnap Kunszentmiklóson

  • 2022.03.19.

Sok kedves, pozitív visszajelzést kapok tőletek a könyvem kapcsán, amelyet ezúton is nagyon köszönök - hálás vagyok. Így érkezett hozzám Dórától is egy lelkes levél. Megírta nekem, hogy nagyon nagy hatással volt rá a kötetem, s szeretné, ha egy női csendesnap alkalmával könyvbemutatóval egybekötött előadást, bizonyságot tartanék gyülekezetükben. Ma volt az ideje.

Hálás vagyok a tartalmas beszélgetésekért, a bizalomért, a lelkületért, az érdeklődő tekintetekért, a mosolyokért - hogy ma is egy nagyszerű társaságban lehettünk.
Áldott alkalmon lehettünk együtt! SDG!

Sebeink gyógyulása - Izsák

  • 2022.02.21.

Evangelizációs utunkon ma Izsákon jártunk.

Izsák.Szívemnek az egyik legkedvesebb hely. Izsákon csodás volt a nagymamánál gyereknek lenni. Anyai nagyszüleim éltek itt, csupa nagybetűvel: NAGYSZÜLŐK. Ők már régen hazaköltöztek, égi lakosok, ritkán látogattunk mostanában Gyermekkorom Paradicsomába.

Maradjunk együtt! - házasság heti szolgálat a Nagyerdei Református Gyülekezetben - Debrecenben

  • 2022.02.19.

A Debrecen-nagyerdei református gyülekezetben jártunk a házasság hete alakalmából, s tettünk bizonyságot Arról, Akitől lehetséges az, hogy: "Maradjunk együtt!"

Egy nagyszerű találkozásban lehettünk együtt! Befogadó gyülekezet, közösség, precízség, lelkesedés, tűz - szavak, amelyek eszembe jutnak.
Köszönjük a felkérést, hálásak vagyunk az együttlétért.

Szolgálatunk visszahallgatható: itt. 

Oldalak